Próbálom megfogalmazni azokat a dolgokat amiket itt láttam, leírni azokat a beszélgetéseket amiket hallottam, vagy a gondolatokat amik megszülettek bennem. De sajnos úgy érzem, hogy ez egy lehetetlen feladat. Hiába írom le amit nap mint nap látok, utólag visszaolvasva érzem, hogy nem ugyanaz. Mintha a megfogalmazhatatlant próbálnám megragadni. És sok dologról nem is írok. Több okból nem írtam eddig ezekről a dolgokról, főként azért mert inkább a pozitívumokra akartam koncentrálni amíg itt vagyok. Arra, hogy mit nyerhetek ebből a helyzetből, hogy mit tehetek, nem az engem körülvevő problémákra.

Talán még mindig túl érzékeny vagyok ehhez a világhoz. Vagy inkább csak nem tudom megfogalmazni a bennem kavargó dolgokat.Hogyan írjam le azt, hogy milyen érzés egy új szót tanítani egy gyereknek, akiről tudom, hogy legjobb esetben is csak biciklis riksa sofőr lehet belőle? És a kortársaihoz képest neki még jó élete van. Ugyan nincs családja vagy jövője, de van tető a feje felett és van mit ennie. Nem úgy, mint annak a 3000 gyereknek, aki naponta meghal az alultápláltság miatt.

Eszembe jutott az a férfi, akivel a Varanassiba tartó vonaton ismerkedtünk meg. Orvos, indiai, aki jól beszél angolul és nagyon műveltnek hiszi magát. Belőlem az elismerés helyett viszont csak dühöt váltott ki amikor arról beszélt, hogy India milyen gazdag ország, és hogy itt sosem éheznek az emberek. Persze a tolarencia nevében nem kezdtem el neki felhozni a számokat, valószínűleg úgysem tudtam volna meggyőzni. Úgyhogy csak ott ültem és hallgattam, miközben arra gondoltam, hogy az emberek hogy tudják így a homokba dugni a fejüket. Mert azt megértem, hogy a szegényeknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a környezetvédelemre vagy az éhezőkre gondoljon. De ő művelt volt és jómódú. És nem ő az egyetlen, aki ilyen. Sok helyivel beszélgettem, aki nem él rosszul, és elképesztő, hogy mennyire nem érdekli őket a világ amiben élnek. Mintha mindenki csak önmagával foglalkozna. Na látjátok, ezért sem írok ezekről a dolgokról: nem akarok panaszkodni, vagy kritizálni egy olyan országot, kultúrát, amit nem tudok megérteni. De a helyzet dühítő. Képzeljetek el egy bevásárló központot, mondjuk az Aréna Plázát. Látjátok, hogy új épület, tele nyugat-erurópai és amerikai boltokkal, amik drága ruhákat árulnak (2-3000 rúpia egy farmerért, amikor emberek ezrei ebből a pénzből 1-2 hónapig is elélne). Képzeld el, hogy itt vásárolsz, majd kávézol a Costában, esetleg eszel egy fánkot Dunkin’Donuts-ban. Majd beleülsz a hatalmas terepjáródba amit apucitól kaptál és hazamész a háromemeletes házatokba. És amikor megkérdezem tőled, hogy szerinted nem kellene e a korosztályodnak nagyobb felelősséget vállalnia az itteni helyzetért, akkor csak vállat vonsz. Leginkább nem is érted miről beszélek. 

Aztán a kulturális-sokkról nem csak az indiaiak gondoskodnak. Innen üzenem minden AIESECesnek: beszélgessetek a gyakornokokkal, mert megéri! Tudom, nehéz otthon időt szakítani erre, és azt is tudom, hogy néha nem nyílnak meg, de én mondom, megéri rájuk szánni az időt. Tudjátok milyen érzés egy olyan egyiptomi sráccal beszélni, aki veletek egy idős, de már harcolt egy felkelésben? Tudjátok milyen, amikor elmeséli, hogyan haltak meg mellette, amikor az oldalán található sebet kapta? Képzeljétek el, hogy egy olyan országban éltek, ahol a rendőrök vagy a katonaság megveri a barátaitokat, és megerőszakolják a húgodat. Ti mit tennétek? Harcolnátok ellenük? Szerintetek van egyáltalán választási lehetőség egy ilyen helyzetben? És beszélgettetek már etiópiaival? Van itt egy srác aki boldogan megy vissza Etiópiába, mert szerinte nem élnek olyan rosszul, mint az indiaiak. Persze, szegények -mondta- de legalább békések és boldogok, legalábbis abban a városban ahol ő él. És tudjátok, hogy a kínaiak azért ilyen introvertáltak, mert erre nevelik őket? Ha egy kínai idegennel találkozik, csendben kell maradnia, vissza kell húzódnia. A szemükben az amerikai nyitottság, barátságosság egyenesen udvariatlan. Viszont több kínai ajándékkal megyek haza, mint indiaival, mert az is a kultúrájukhoz tartozik, hogy ajándékoznak. Tudjátok milyen érzés vallásról beszélgetni egy meleg olasz sráccal? Ha nem beszélgettek velük, sosem fogjátok megtudni.

A kedvenc estéim mégis azok, amikor Jeremy-t és Himanshu-t hallgathatom. A beszélgetéseik rendkívül érdekesek és tanulságosak. Indiáról, a kultúráról, nőkről és férfiakról, házasságról, tanulásról, egyenlőségről, jógáról és néha még repülő emberekről is. Jeremy az igazi naív idealista, az amerikai kultúra megtestesítője. Ő minden, amit egy amerikairól gondolnánk, kivéve a kövér részt. Public health-et tanul, igazi idealista aki azért jött ide, hogy megmentse a világot. Hiszi, hogy a legjobb ország Amerika, és hogy az ő gazdaságuk maga a csoda. Emellett mélyen vallásos, de ezt is amerikai módon: számára a kereszténység valóban a szeretetet jelenti, nem pedig a bűntudatot. Míg Himanshuban egyesül a modern India minden önzése és az apró falu összes tradíciója és hagyománya. Hiszi, hogy mindenért meg kell küzdenie, ugyanakkor elfogadja, hogy bizonyos dolgokon nem változtathat. Például, hogy a barátnőjét előbb az apja kéri meg a lány családjától. Tudja, hogy a kasztrendszer rossz, mégis a gondolkodását mélyen átszövi  a vele járó előítéletesség. Azt nem hiszi el, hogy az Indiában jelen lévő problémák miatt ők (is) felelősek, ahogy azt sem, hogy változtathat rajtuk. Ellenben hisz benne, hogy egy ember 15 napig kibírhatja víz nélkül és akár repülni is megtanulhat. Általában csak hallgatom őket, ahogy az emberi kultúra két szélsőséges véglete találkozik és szócsatát vív. Mindketten jól ismerik a saját kultúrájukat, olvasottak és tájékozottak. Egyfelől rendkívül makacs mindkettő, nem tudják meggyőzni a másikat a saját igazukról, másfelől viszont nyitottak egymás gondolataira, elfogadják egymás hiedelmeit. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.